A Magyar Divat & Design Ügynökség októberben immár harmadik alkalommal rendezte meg a 360 Design Budapest kiállítást. A korábbi évekhez hasonlóan idén is nemzetközileg elismert szakemberek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők, bővítve így az ismereteiket a művészet és a design világáról. A rendezvényen részt vett a Draga Obradovic és Aurel K. Basedow tervezőpáros is, akiknek történetét keynote előadásukon keresztül ismerhette meg a 360 Design Budapest közönsége.
Idén harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a 360 Design Budapest. A Bálna Budapest épületében rendezett kiállításon és eseménysorozaton, több mint 40 tervező több, mint 100 formabontó designtárgyát lehetett megtekinteni. Mindemellett a látogatók hasznos és izgalmas történetekkel lettek gazdagabbak az exkluzív tárlatvezetéseknek, a sztártervezők előadásainak és a kerekasztal-beszélgetéseknek köszönhetően.
Az Inside Art & Design eseményen résztvevők egy keynote előadás formájában tudhattak meg többet Draga Obradovic és Aurel K. Basedow munkásságáról. A páros által alapított Draga & Aurel egy multidiszciplináris művészeti, design és lakberendezési stúdió. Működésük során számos művészeti ágból gyűjtenek tapasztalatot és inspirációt, például a divathoz vagy a designhoz kapcsolódó kézművesmesterségek területéről, továbbá az önálló designprojektjeik mellett nemzetközi szinten is dolgoztak különböző nagyvállalatokkal.
A duó estjén kiderült, hogyan kezdődött a történetük, melyek az alkotási folyamataik elemei, miről szólnak a workshopjaik, illetve hogyan intergrálták az újrahasznosítást a termékeik tervezési folyamatába már a kezdetektől fogva. A Draga & Aurel munkája felismerhető a vintage designdarabok egyedi újrafelhasználásáról, emellett úgy vélik, sikerük az elejétől fogva abban rejlett, hogy kizárólag olyan projekteken dolgoznak, melyeket szívügyüknek tekintenek. Már 15 évvel ezelőtt is a fenntarthatóság és az átláthatóság alapelvét helyezték tevékenységük fókuszába, többek között bolhapiacokon kutattak újraértelmezhető, használt bútorok után. A páros részletesen mesélt a hallgatóságnak többek között arról, hogy saját raktárhelyiségükben az érdeklődő alkotók számára – akik nyitottak a régi darabok restaurálása iránt – különböző workshopokat rendeznek, átadva így tudásukat és tapasztalatukat.
A Draga & Aurel tevékenységére és kreativitására számos világmárka is felfigyelt, köszönhetően a 2009-es Milánói Design Héten való bemutatkozásuknak. Az eseményen a Transparency Matters kollekciójukat prezentálták a nagyközönség számára, amely felkeltette olyan neves galériák érdeklődését is, mint például a Rossana Orlandi vagy a Nilufar Gallery, továbbá olyan lakberendezési márkákkal kezdtek együttműködni, mint a Baxter vagy a Wall&Deco.
Draga Obradovic és Aurel K. Basedow keynote előadása során a hallgatóság egy igazi sikertörténetet ismerhetett meg, a zárókérdések leginkább a duó jövőbeli terveit firtatták. Elmondták, hogy főként a jelenre koncentrálnak, és az a rengeteg pozitív visszajelzés motiválja őket, amit a közönségtől kapnak. Azonban azt is elárulták, hogy van egy közelgő esemény, amelyre nagyon készülnek, hiszen meghívást kaptak a Design Miami 2022-re.
Ha kíváncsi vagy arra, melyik az egyik kedvenc alapanyaga a tervezőpárosnak, és hogyan dolgoznak a festői Comói-tó partján, hallgasd vissza az előadást az MDDÜ Spotify-csatornáján!