Több mint 30 hazai designmárka és egyedülálló programok a harmadik 360 Design Budapest kiállításon

Október 3-9. között ismét megrendezésre kerül a 360 Design Budapest kiállítás a Bálna Budapestben. A rendezvény új koncepcióval, a fizikai kiállítótérben megvalósított digitális szekcióval, izgalmas formatervezői megoldásokkal és megannyi szakmai programmal várja a designrajongókat. A hazai alkotók mellett több mint 11 regionális designer is kiállít, akikkel ismét megismerkedhetnek a látogatók a Meet the Designer program keretében.

Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a nemzetközi díjakat is elnyert 360 Design Budapest kiállítás. A rendezvény évről évre azzal a célkitűzéssel mutatja be a design legkiválóbb darabjait, hogy minél szélesebb körben ismertebbé tegye a magyar és regionális formatervezőket, valamint segítse a hazai design márkák nemzetközi piacra lépését. Az innovatív koncepcióval és magával ragadó programokkal megvalósuló esemény szakmai partnereivel együttműködésben hívja fel a figyelmet a minket 360 fokban körülvevő design mindennapokban betöltött szerepére.

Az idei tárlat felépítése a kapcsolódásról szól, az edukációt célozva, a történetmesélés segítségével mutatja be a múlt-jelen-jövő tengelyén a hazai és regionális design és határterületeinek hagyományokból építkező, úttörő darabjait. A kiállítás ezúttal kizárólag a fizikai térben tekinthető meg, azonban a 3D-kategóriában kiválasztott darabokat innovatív módon, egy digitális szekcióban, LED-kivetítőkön keltik életre.

A design világát követő közönség örömére idén is nemzetközileg elismert szakértők tartanak lebilincselő előadásokat. Csütörtökön Piero Lissoni építész és tervező, akit a kortárs design egyik mestereként is jegyeznek, 1:1 humanista megközelítés címmel kalandozásra hív folyamatban lévő és lezárt projektjei körül. Szombaton pedig a Baxter olasz bútorgyártó vezető tervezőpárosának, Draga Obradovic-nak és Aurel K. Basedow-nak a keynote előadása nyújt bepillantást a különböző iparágak összefonódási lehetőségeibe.

A HFDA Academy keretében megvalósuló kerekasztal-beszélgetésekben ezúttal az alkotók és szakterületek közötti együttműködések kerülnek a középpontba. Az Art Market Budapesttel partnerségben megálmodott Inside Art & Design program az egyik kerekasztal-beszélgetés témáját is adja. Metszéspontok: Art & Design címmel a képzőművészet és a formatervezés különbözőségeit, átfedéseit és egybefonódásait járják körbe a meghívott szakértők. A Kollaboráció, mint az innováció mozgatórugója címmel pedig a Magyar Divat & Design Ügynökség design LAB inkubációs programjában résztvevő gyártó-tervező párosok osztják meg a közös munka során szerzett tapasztalataikat a közönséggel.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a kiállítás idén is megtekinthető exkluzív tárlatvezetés keretében. A látogatók felfedezhetik az egyedi különlegességeket a 360 Design Budapest programigazgatója, Bonta Gáspár vezetésével, akihez csütörtöki előadása előtt Piero Lissoni is csatlakozik egy tárlatvezetés erejéig. Emellett Osvárt Judit, az ELLE Decoration főszerkesztője kedden, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol zenekar énekes-frontembere szerdán, Dr. Horváth Judit, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője pedig vasárnap kalauzol végig a hazai és regionális tervezők által megálmodott kedvenc darabjain.