Sikerre tervezett magyar designtermékek!

2021 tavaszán második alkalommal startolt el az MDDÜ nagysikerű design LAB programja, aminek köszönhetően újabb 7 gyártó-tervező páros terveiből születhettek elképesztő designalkotások. Az inkubációs program támogatási keretet biztosított az ötletek megvalósításához, az együttműködések gyümölcseként pedig közel 100 formabontó és környezettudatos szériaérett remekmű készült el.

A design LAB inkubációs program elsődleges célja, hogy elősegítse a kollaborációk létrejöttét a szektor szereplői között. Fontos továbbá, hogy gyártók és a tervezők egy közösen beadott pályamunkával jelentkezhettek, amiket szakmai zsűri bírált el. Mutatjuk kik voltak ezúttal a szerencsés kiválasztottak.

Árkossy Bútor Kft. és Horváth Máté

Közreműködésüknek köszönhetően létrejött a JEAN inas projekt. A termék és kiegészítői megalkotása során a fenntartható gondolkodásmód kiemelt fontosságú volt. A fém alkotórészek újrahasznosított alapanyagokból is előállíthatóak, az egyes fa elemek pedig minimális hulladék keletkezés mellett gyárthatóak.

Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft. és Juhos Lehel

Közös munkájuk eredménye a HORIZON szénszál erősítésű kompozit asztal. A termék megvalósításával a céljuk a kompozit anyag és különleges technológia adta alternatívákban rejlő lehetőségek maximális kihasználása egy szokatlan arányokkal és jellemzőkkel bíró bútor esetében.

Kárpitos Partner Group Bt. és Hevesi Annabella

A páros a Dedas moduláris ülőbútorcsaládot alkotta meg, amely elsősorban közönségforgalmi terek látványos berendezési elemeiként lett definiálva. Modularitásának köszönhetően a fotelek/kanapék bármely hosszúságban elkészülhetnek, fenntarthatóságuk végett bármikor szétszedhetőek és javíthatóak, így kitolva a termék életciklusát.

Meshlin Composites Zrt. és Temesi Apol

A kollaboráció eredménye a SOUND WOOL akusztikai panel, amely termékcsalád a hazai és regionális gyapjú maradékokat éleszti újra saját technológia alkalmazásával. A termék háromdimenziós felülete kifejezetten segíti az akusztikai adottságokat, továbbá az egyedi préseléssel előállított belsőépítészeti panelek kiváló zengéscsillapító hatásúak.

Rotte Kft. és Kele Sára

A létrejött közös alkotás a CoTangens bútorcsalád, mely a nagysikerű Tangens bútorcsalád testvére. A hajlított köracél érdekes designt kölcsönöz a bútoroknak, a termékcsalád alapértékei az íves formák, variálhatóság, a mobilitás és a fenntarthatóság. A tervező és gyártó páros olyan közösségi terekbe szánja a bútorcsaládot, ahol szabadon létrejöhetnek értékes emberi találkozások, beszélgetések.

SIXAY Bt. és Horváth Máté

A kollaborációnak köszönhető az UPP! ergonomikus irodabútor család, amely célja olyan ökologikus, ergonomikus, barátságos, ember- és természetközeli munkakörnyezet létrehozása, ahol az irodai munka egészségesebb és kellemesebb hangulatban történik. Az irodabútor család 100%-ban újrahasznosított anyagokból készült, mint például a tömörfa, illetve az asztalok burkolata is természetes anyagból készült, a felületkezelés is fenntartható forrásból származik.

Üvegmanufaktúra Kft. és a Position Collective

Közös munkájuk a CEL lámpacsalád, amely gyakorlatilag egy olyan függesztékekből álló lámpacsalád, amely magyarországi kézi megmunkálású fújt üvegtechnológián alapul. A projekt célja, hogy kiemeljék az üveg áttetsző jellegét, színezhetőségét és rétegezhetőségét.

Az MDDÜ széleskörű programkínálatot biztosít a magyar kreatívipari szereplőknek, amit a design LAB résztvevői ki is használtak, ugyanis közülük többen részt vettek korábban az Ügynökség 360 Design Budapest kiállításán. A hazai design kiemelkedő szereplőit felsorakoztató kiállítás a kreatívipari termékeket új, innovatív és fenntartható módon mutatta be a design-tudatos célközönségnek.  A tervezők közül Horváth Máté, Kele Sára, a Position Collective és Temesi Apol prezentálta egyedi alkotásait a kiállításon.

Még tart a jelentkezés a harmadik design LAB programra!

A harmadik design LAB iránt érdeklődő gyártók és formatervezők közösen jelentkezhetnek 2021.05.31-ig a pályázati anyagukkal az MDDÜ hivatalos weboldalán közzétett információk mentén.

A design LAB programra való pályázati kiírás pontos részletei az MDDÜ hivatalos oldalán érhetők el:

https://www.hfda.hu/hu/cikkek/design-lab-2022-2746