FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Tovább
Őri Panna
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
A not just objects. egy design napló, mely célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a tárgyak mögötti tervezői gondolkodást és folyamatokat. Az oldalon keresztül a tervező, Őri Panna, a környezetpszichológia és az otthonok folyamatosan változó szerepének kérdéseire reagál, és olyan tárgyakat mutat be, amelyek nemcsak használati eszközök, hanem tudatos válaszok is a jelen és a…
Tovább
Tovább
Rozgonyi Atelier
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Dr. Rozgonyi Péter művészcsaládból származik, dédnagyapja ezüstkoszorús asztalos, szülei pedig elismert ötvösművészek voltak. Jogi tanulmányai mellett sem csökkent az alkotás iránti vágya, hallgatói évei alatt is folyamatosan tervezett és mélyítette szakmai tudását. Asztalosként 2021-ben végzett. Alkotásaiban szeret a hétköznapi élet apróságaiból, a felhasznált anyagokból, a természet szépségéből, vagy akár egy klasszikus zenemű dallamosságából ihletet meríteni.…
Tovább
Tovább
Stamp Deco
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
A Stamp Deco a BKSZC Kreatív és Kézművesipari Technikum 9. évfolyamos diákjai, így Farkas Boglárka, Kozák Levente Dávid és Majzik Anna alkotásait fogja össze. Projektvezetőjük Vörös Bianka, mentoruk Dr. Lipóczki Ákos volt az MDDÜ által szervezett „Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje” pályázat során. Alkotásukban az art deco építészet vizuális lenyomatait és a bélyegek világát értelmezték…
Tovább
Tovább
Szabó Lilla
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Szabó Lilla az Óbudai Egyetem ipari termék- és formatervező mérnök BSc szakos hallgatója. Tervezőként olyan vizuális alkotások létrehozására törekszik, amelyek nemcsak funkcionálisak, hanem képesek esztétikai és érzelmi kapcsolatot is kialakítani a felhasználóval. Munkáit a formai letisztultság, az időtállóság és a részletgazdag kidolgozottság jellemzi. NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK, DÍJAK 2025 Secession 2.0 – exhibition and presentation of…
Tovább
Tovább
szalabssik.design
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Kiss Balázs formatervező hallgató a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Tervezői gyakorlatát a használhatóság, a letisztult forma és az anyagismeret ötvözete határozza meg, miközben munkáiban fontos szerepet kap a személyes kötődés és az emberi élmény is. Inspirációit a hétköznapi helyzetek és a társas interakciók adják, célja pedig olyan tárgyak tervezése, amelyek hosszú távon is szerethetők és működőképesek.…
Tovább
Tovább
Tábi Eszter
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Tábi Eszter munkáinak középpontjában, egyszerű geometriai formák arányrendszerekben történő elhelyezése áll. Funkcionális tárgyai tervezésekor főleg a Bauhaus, illetve Memphis-csoport formavilágából merít. Különösen foglalkoztatja, hogy az emberiség forma- és mintakincse hogyan alakult ki, és hogyan vált részévé a vizuális kultúránknak. Fontosnak tartja, hogy a munkáim érzékenyen reagáljanak a felhasználói tapasztalatokra, a megszokott formákat igyekszik új szemszögből…
Tovább
Tovább
Thamó Emese
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Thamó Emese a matematika és a mesterséges intelligencia világából érkezett a formatervezéshez. Diplomáit a Cambridge-i Egyetemen és a MOME-n szerezte. Multidiszciplináris tervezőként célja, hogy ötleteiből értékadó tárgyak és élmények szülessenek. Munkáját az intuíció és a racionalitás egyensúlyának keresése jellemzi, kedvencei pedig a váratlan, frappáns, megmosolyogtató megoldások. Nevéhez fűződik többek között a Frankel Leó úti Szenes…
Tovább
Tovább
Szabó Adrienn
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Szabó Adrienn 2021-ben kezdte tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, jelenleg mesterszakos hallgató. Munkáiban gyakran az emberi test és a rá ható társadalmi, fizikai destrukció kerül a középpontba. Célja, hogy a generációját érintő kérdéseket jelenítsen meg, közelebb hozva ezzel a fiatal közönséget a kárpitművészethez. Munkáiban a klasszikus szövési technikákat ötvözi a kortárs tartalommal és az…
Tovább
Tovább
Váradi Bence
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Váradi Bence formatervező, aki kutatói szemlélettel közelít a tárgytervezéshez. Munkáiban fontos szerepet kap a forma arányossága, az anyaghasználat tudatossága és a tárgyak narratív ereje. Kiemelten érdekli a koncept design és a filmes tárgyalkotás: az, miképpen alakul ki a fikció világába illeszkedő formanyelv, és milyen eszközökkel válik hitelessé. A kelléktervezést a formatervezés izgalmas, kevéssé vizsgált ágának…
Tovább
Tovább
ANZSORA
FELTÖREKVŐ TEHETSÉGEK
Antalóczy Zsófia a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori hallgatója. Formatervező mérnöki és művészeti diplomákkal rendelkezik. Több területen is dolgozott: a TOMCSANYI divatmárka gyártási vezetőjeként a kis márkák fenntartható gyakorlatait kutatta, míg a Mobilan Konyhabútor stúdióban egyedi bútorokat tervezett. Alkotásait az aktuális kihívásokra adott, együttműködésen alapuló, megoldásközpontú válaszok határozzák meg. NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK, DÍJAK Díj: Best of…
Tovább