Sajtóközlemények Arannyal is díjazta a 360 Design Budapestet a nemzetközi designszakma

Arannyal is díjazta a 360 Design Budapestet a nemzetközi designszakma

2021. július 26.

Négy érmet, egy aranyat és három bronzot nyert a 360 Design Budapest kiállítás a nyár folyamán. A Magyar Divat & Design Ügynökség „figitális” tárlata A’ Design Award & Competition két kategóriájában is dobogós helyet szerzett, ahol az eseménydesign és enteriőrt díjazták. Ezt követően a szakmai egyik legrangosabb rendezvényes versenyén, a Global Eventex Awards-on a virtuális kiállítások között nyert arany, a művészeti események között pedig bronz érmet.  A fizikai és online térben is látogatható kiállítás 20 kortárs magyar és 4 nemzetközi designmárka alkotásait 100 formatervezett tárgyon keresztül mutatta be tavaly ősszel. A 360 Design Budapest új koncepcióval, erősebb regionális szemlélettel nyitja meg ismét kapuit októberben, melyre már elindult a feltörekvő designmárkáknak szóló jelentkezés.

Van mire építenie a 2021-es kiállításnak, hiszen a 2020-as 360 Design Budapest nemcsak a közönség érdeklődését keltette fel, hanem jelentős szakmai sikereket is elért. A tavasz folyamán az A’ Design Award & Competition két kategóriában is – Event & Happening Design és Interior Space & Exhibition Design – bronz díjat ítélt oda a kiállításnak. A szakma egyik legnagyobb elismerésére 108 országból érkeztek nevezések. A díjnak köszönhetően még nagyobb nemzetközi közönség ismerheti meg a régióban rejlő kreatív potenciált, hiszen a trófea, a tanúsítvány és az évkönyv mellett, a nyertesek munkái is megjelenhetnek az „Év legjobb designjai” olasz kiállításon is. Ezt követően a hazai és regionális formatervezők tehetségét és kiemelkedő munkáját bemutató tárlat ismét bizonyított a nemzetközi szakma előtt. A 11. Global Eventex Awards versenyen Virtual Expo kategóriában arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el közel 600 pályamű közül. A díjazottak a szakmai elismerés mellett egy kommunikációs támogató csomagban is részesülnek, így még több helyen ismerhetik meg a nyertes projekteket és az alkotásokat.

A tavaly először debütált 360 Design Budapest kiállítás ősszel ismét várja majd az esztétikára is innovációra nyitott nagyközönséget. A Magyar Divat & Design Ügynökség által szervezett rendezvény célja nem változik: minél szélesebb körben ismertebbé tenni a magyar és regionális formatervezőket, valamint a hazai design márkák nemzetközi piacra lépését segíteni.

„Hatalmas elismerés számunkra, hogy a 360 Design Budapest ilyen szakmai visszajelzéseket kapott. Büszkék vagyunk mind a hazai, mind pedig a regionális formatervezőkre és bízunk benne, hogy az októberi eseményt követően is hasonlóan szép eredményeket érhetünk el. Azért hoztuk létre a kiállítást, hogy a magyar design különlegességére, elérhetőségére és mindennapjainkat átható szerepére felhívjuk a figyelmet. Idén a tervezők kiválasztásánál is 360 fokban gondolkodunk, a kiváló hazai alkotók mellett a V4-es országok tehetségeit is szeretnénk minél izgalmasabban bemutatni, ezzel is erősítve hazánk regionális designipari szerepét. ”– emelte ki Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

Az MDDÜ több magyar és V4-es design szervezettel összefogva, olyan programot kíván létrehozni az idei Budapest Design Week keretében, amely Európa-szerte turisztikai vonzerővel bír és különböző dimenziókban tudja szemléltetni Közép-Európa designipari kulturális gazdagságát. Ezért az idei kiállítás több újdonsággal is jelentkezik: új koncepcióval és bővített programmal valósul meg, valamint kiemelten kezeli a fenntartható megoldásokat és a szemléletformálást. A 2021-esre kiállításra három kategóriában jelentkezhetnek az innovatív formatervezők. Progresszív megközelítésű, innovatív designvállalkozások, új termékes, feltörekvő formatervezők és regionális szakemberek egyaránt lehetőséget kapnak, hogy széles körben bemutathassák munkáikat. A pályakezdő, friss diplomás tervezők bevonása érdekében az MDDÜ számos hazai egyetemmel veszi fel a kapcsolatot, hogy lehetőséget biztosítson az érett márkák mellett a jövő generáció bemutatkozására is. Emellett számos hazai és nemzetközi szakember meghívásával kerekasztal-beszélgetéssekkel, valamint előadásokkal hozza közelebb a design világát az izgalmas enteriőrért rajongóknak, valamint az iparági újdonságokkal várja a szakmabeli közönséget.

A feltörekvő tehetségek 2021.08.04-ig jelentkezhetnek az októberi 360 Design Budapest kiállításra. A pályázati kiírás pontos részletei az esemény hivatalos oldalán és MDDÜ oldalán is elérhetők: Pályázat feltörekvő formatervezőknek

A designipari vállalkozások és formatervezők 2021.08.04-ig jelentkezhetnek az októberi 360 Design Budapest kiállításra. A pályázati kiírás pontos részletei az esemény hivatalos oldalán és MDDÜ oldalán is elérhetők: Pályázat innovatív designmárkáknak: Pályázat innovatív designmárkáknak