Mától egy héten át számos programmal és formabontó designtárgyakkal vár a 360 Design Budapest kiállítás

Október 3-9. között egy héten keresztül megtekinthetők a tehetséges hazai és regionális designerek innovatív alkotásai, amelyek között az idei év digitalizációra épülő koncepciójának részeként kizárólag virtuálisan megjelenített darabok is helyet kaptak. A több mint 40 formatervező mellett az érdeklődők olyan világsztár tervezőkkel is találkozhatnak, mint Piero Lissoni. A programsorozat ismét az Art Markettel szoros együttműködésben, a Bálna Budapest épületében valósul meg.

A digitális és fizikai tér, a múlt és a jövő összefonódása képezi a történetmesélésre, edukációra és digitalizációra fókuszáló kiállítás koncepciójának alapját, amelyen a szakmai zsűri döntésének értelmében ezúttal 31 magyar tervező kapott lehetőséget alkotásainak kiállítására. A magyar tervezők és a feltörekvő tehetségek kategória mellett idén 3D-terveket is nevezhettek a tervezők, amelyek LED-kivetítők segítségével elevenednek meg egy virtuális térben. Ezeken felül a korábbi évekhez hasonlóan, és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) stratégiai céljaival és partneri együttműködéseivel összhangban idén is számos regionális tervező darabjai kaptak helyet a kiállításon, köztük ukrán, cseh, lengyel, szlovák és litván designmárkák alkotásai.

Az interdiszciplinaritás és a különböző művészeti ágak összefonódása ezúttal kiemelt hangsúlyt kap. Az Art Markettel való együttműködés keretében létrejövő Inside Art & Design szakmai találkozón szakmai kerekasztal-beszélgetések és izgalmas keynote előadások várják az érdeklődőket. Az edukációs törekvéseket és a szakmabeliek közötti párbeszéd támogatását szolgálják a HFDA Academy kerekasztal-beszélgetések is, amelyek a design és művészet különbségeit és átfedéseit járják körbe. Budapestre látogat Draga Obradovic és Aurel K. Basedow, a Baxter olasz bútorgyártó vezető tervezőpárosa, előadásukat október 8-án tekinthetik meg a helyszínen. A 360 Design Budapest csütörtöki keynote előadója pedig korunk egyik legkiemelkedőbb építésze és designere, Piero Lissoni, aki 1:1 humanista megközelítés címmel ezárt és futó projektjeibe nyújt betekintést.

A kiállított alkotásokat exkluzív tárlatvezetés keretében is megtekinthetik Dr. Horváth Judit az Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője, Osvárt Judit, az ELLE Decoration főszerkesztője, valamint Vitáris Iván, az Ivan & the Parazol énekes-frontembere kíséretében. Tárlatvezetést tart még emellett Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest programigazgatójan és kurátora, akihez előadását megelőzően Piero Lissoni is csatlakozik.

Hatalmas elismerést jelent a hazai designipar számára, hogy a mindössze hároméves kiállítás évről évre egyre több érdeklődőt és nemzetközi szakembert vonz, emellett számos kiemelkedő értékelést, díjat szerzett. Az eladásösztönzési funkciót is betöltő esemény az MDDÜ azon célkitűzéseit támogatja, hogy erősítse Magyarország regionális designközponti szerepét, valamint a feltörekvő magyar tervezők ismertségét és elismertségét.

Az ingyenesen megtekinthető kiállítás számos egyedi, máshol nem megtapasztalható eseménnyel várja a látogatókat a mai naptól kezdve egy héten keresztül a Bálnában. Érdemes regisztrálni a kiállítás weboldalán, mivel bizonyos programok korlátozott férőszámban érhetőek csak el.