Harkai Alexa digitális printeket, bútorokat és tárgyakat készít. Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett formatervezőként, illetve Párizsban tanult az Ensci – Les Ateliers Design szakán, majd a Covid alatt egy francia művész duo stúdiójában kezdte el építeni saját brandjét. Munkáit bemutatták a Stockholm Furniture Fair-en, a Bucharest Design héten, illetve különböző eseményeken Európában. Pamut-selyem kendői megtalálhatók Budapesten több üzletben, illetve a bécsi Project Shop Viennában is. Jellemzően a tárgyak belső szépségét és potenciálját emeli ki. Inkább átvariálja, vagy módosít a berögződött szokásokon. A tárgyak és anyagok rejtett tulajdonságaira és szerepeire hívja fel a figyelmet, amiket mi magunk egyedi módon tudunk értelmezni. A tervezésnél azt vizsgálja, hogy hogyan lehetne úgy használni egy terméket, hogy az nem csak az alap és elvárt funkciókat elégíti ki, amikor kapcsolódunk vele, hanem önmagunkról is szólnak, illetve a minket körülvevő térről. Mindezekre olyan témakörökben keresi a választ, mint a spiritualitás, hagyományok, szimbólumok, kultúra, vagy pedig a múlt és a jelen kapcsolatai és kontrasztjai. Lényeges, hogy mindezek érdekében a printek és bútorok formailag nem feltétlen egyértelműek elsőre, inkább elgondolkodtatnak és felfedezésre invitálnak.

A tárgyakról

Ikebana előszoba asztal

Az Ikebana egy olyan tárgy, amely kapcsolatot teremt a felhasználó, a természet és a tér között, miközben a japán virágrendezés művészetéből inspirálódva összpontosít új lehetőségek felfedezésére egy előszoba asztal alakjában. A formai megoldásoknak köszönhetően a művészeti ág esszenciájára: a virágrendezés örömére, és a tökéletes equilibriumra való törekvésének gondolatára kerül a hangsúly. A felhasználónak kell megteremtenie és megkomponálnia az egyensúlyt a természet és az otthon, a funkcionalitás és a dekoráció között, hogy a bútor és a tér életben maradjon.

Collar lámpabúra

A Collar lámpabúra a tér egyediségének szimbóluma. Formavilágát barokk stílusú spanyol és jakobinus ruhadarabok inspirálták. A tipikus középkori fodros gallér szerkezete egy modern design formájában valósul meg. Gyöngyök és ékszerek hangsúlyozták ki a gallér-fodrok, illetve a viselő báját. Mindezeket áttranszformálva egy modern lámpabúra alakjába, a tér atmoszférájának szépségeire kerül a hangsúly.

(Harkai Alexa)
(Harkai Alexa)
(Harkai Alexa)
(Harkai Alexa)
(Harkai Alexa)