Kain Eszter jelenleg a MOME mesterképzésén, Textiltervező szakon tanul, és diplomamunkáját készíti elő. Emellett kötés gyakorlatot oktat az egyetemen. Tervezéseinek középpontjában a kötés áll, mivel lenyűgözi a kötés struktúrájának alakítása. Számos lehetőséget lát benne, mivel a kötött anyag rugalmas és formálható, ő maga hozhatja létre. Mindig is izgalmasnak találta, hogy egy szigorú rendszerben szabadon gondolkodhat. A kötött kelme készítése során könnyű hibázni, és sosem lehet pontosan tudni, mi lesz a végeredmény. Ez megtanította számára, hogy elfogadja a hibákat, és kihasználja a bennük rejlő lehetőségeket.

Számára a család kiemelten fontos, és mindig érdekelte, hogy mivel foglalkoztak az elődei. Keresi azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeket ő is hasonlóan csinál, mint ők akkoriban, és amelyek áthidalnak generációkat. Arra jutott, hogy ezek a kapcsolódási pontok a hagyományok és szokások. Ezeken a rítusokon keresztül közelebb érzi magát őseihez, és gyakran merít ihletet belőlük. Úgy gondolja, hogy a hagyományokat nem reprodukálni kell, hanem feldolgozni és megőrizni.

Emellett különböző szorongásos problémák is foglalkoztatják, és a kötést megfelelő eszköznek tartja ezek feldolgozásához. A „Knitxiety” című munkájában például a szociális szorongás feloldásával foglalkozott, ami manapság nagyon elterjedt probléma. Szakmailag szeretne fejlődni, és szívesen foglalkozik új kötőgépek megismerésével. A kötésben különösen szereti a kísérletezést, és a végső produktum mellett számára a munkafolyamat is kiemelten fontos. Célja a gondos megmunkálás megőrzése.

 

A tárgyról

Aqua Fera

Az Aqua Fera egy olyan kötött textil takaró, amely megjelenésében azokra a félelmekre reflektál Kain Eszter, amelyeket saját vízfóbiája kapcsán tapasztalt: a mélységre, az alámerülésre és a vadvizek zabolátlanságából adódó kiszolgáltatottság érzésére. Az Aqua Fera, bár a tajtékzó, vad vizet imitálja, mégis egy olyan lehetőséget kínál, amelyben közelebb érezhetjük magunkat a fóbiánk tárgyához, azáltal, hogy azt egy puha menedékké alakítva elmerülhetünk benne és megnyugodhatunk anélkül, hogy vizesek lennénk, vagy átlépnénk a saját tűréshatárunkat.

(Kain Eszter)
Aqua Fera (Kain Eszter)
Aqua Fera (Kain Eszter)
Aqua Fera (Kain Eszter)
Aqua Fera (Kain Eszter)
Aqua Fera (Kain Eszter)