Ha október, akkor design! Idén harmadik alkalommal várta a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a design iránt érdeklődő közönséget a 360 Design Budapest kiállításra. A Bálna Budapestben megvalósított kiállítóteret október 3-9. között összesen több, mint 40 tervező több, mint 100 formabontó designtárgya töltötte meg, emellett a látogatók izgalmas kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak, sztártervezők előadásait élvezhették és exkluzív tárlatvezetések keretében ismerhették meg az idei kiállítási koncepció részleteit.
A szakmai zsűri által kiválasztott 31 hazai és több, mint 10 regionális tervező fizikai és virtuális designtárgyaira idén is sokan voltak kíváncsiak: közel 3500-an keresték fel személyesen a kiállítást, továbbá közel 300 000 felhasználó kattintott az esemény Facebook- vagy Instagram-csatornájára.
A kiállítás tematikája idén is széles körben szólította meg az érdeklődőket, a fiataloktól az idősekig, a szakmabeliektől a műkedvelő laikusokig sokakat vonzott a történetmesélést középpontba helyező, edukatív célokat is kitűző rendezvény. Ami nyilván annak is köszönhető volt, hogy a három szekcióra tagolódó kiállítótérben a design világának sokszínűségére helyeződött a hangsúly. Az Iparművészeti Múzeummal együttműködésben kialakított designtörténeti részben többek között Kozma Lajostól, a századelő egyik legkiválóbb, külföldön is elismert művészétől tekinthettek meg tervrajzokat és egy bútordarabot a helyszínre látogatók. A középső szekció interaktív LED-kivetítői egyfajta kapuként a múltból a jelen eszközeivel a jövőbe kalauzolták a résztvevőket. A nagyméretű kijelzők megelevenedtek, ha a látogató megközelítette azokat, ennek hatására a 3D-s tervek körül dzsungelnövényzet jelent meg, miközben a jobban szemügyre venni kívánt bútordarab virtuális képe kiemelkedett a sorból. A harmadik szekció a design igazi „oázisával” várt, ahol az indusztriális architektúrával látványos kontrasztot teremtett a sok-sok növény, amelyek háttérként erőteljesen kiemelték az eléjük posztamensekre kihelyezett designtárgyakat. A kerámiatárgyak is izgalmas módon jelentek meg: a tér egyik beugrójában, egy hatalmas asztalon, Az utolsó vacsora tematikáját megidézve kompozíciójukkal. De még a pihenésre kialakított térben is a magyar tervezők alkotási között időzhettek a látogatók, ahol természetesen vásárlásra is adódott lehetőség.
Sokan voltak kíváncsiak a sztártervezők előadásaira, akik szakmaiságukkal és tapasztalatukkal elvarázsolták a közönséget. Piero Lissoni, korunk egyik legkiemelkedőbb építésze és designere 1:1 humanista megközelítés címmel meghirdetett előadása keretében a magyar vonatkozású projektjeikről is részletesen mesélt. A prezentációt megelőzően pedig Bonta Gáspárral, a 360 Design Budapest programigazgatójával közösen tartott tárlatvezetést. De különleges élményben lehetett része azoknak is, akik időben regisztráltak az exkluzív tárlatvezetésekre, így Osvárt Judit, az ELLE Decoration főszerkesztője, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol együttes frontembere és Dr. Horváth Judit, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője kalauzolta őket végig a kiállításon. Amellett, hogy a látogatók kedvenc tervezőjükkel is találkozhattak a Meet the Designer programok során, az Art Markettel közösen megálmodott Inside Art & Design programsorozat keretében a HFDA Academy két kerekasztal-beszélgetésén is részt vehettek az érdeklődők. Metszéspontok: Art & Design címmel angol nyelven, nemzetközi meghívottak járták körbe Winkler Nóra kulturális szakember moderálásával a művészet és a design különbségeit, átfedéseit és egybefonódásait. A másik kerekasztal-beszélgetés keretében pedig a kollaboráció innovációt ösztönző hatásáról beszélgettek a design LAB inkubációs programjában résztvevő tervezők Korn Anita, a Ruhastory alapítójának és kreatív producerének vezetésével.
A kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan olyan regionális szakmai szervezetekkel együttműködésben valósult meg, mint az Art Market Budapest, a Budapest Design Week, a Czechdesign, az Iparművészeti Múzeum és a LuCreate Design Development Foundation.
A kerekasztal-beszélgetések és az előadások visszanézhetőek a Magyar Divat & Design Ügynökség YouTube- és Spotify-csatornáján.