Tökéletesen más másként tökéletes
Az Autistic Art Alapítvány kortárs képzőművészeti szemlélettel, kifejezetten autizmussal élők számára alakította ki művészeti programját. A rajzfoglalkozás lehetővé teszi, hogy fejlődjenek, hogy értelmesen töltsék el idejüket, de még fontosabb, hogy képessé teszi őket arra, hogy megnyíljanak a rajzokon keresztül, amire szavakkal sosem lennének képesek.
A művészeti program alapvető célja a tehetséggondozás. Eredményeképp felfedeztünk olyan autizmussal élő alkotókat, akik ugyan önálló életvitelre nem képesek, lakóotthonban élnek, mégis rendkívüli vizuális kifejezőeszközökkel rendelkeznek.
Az alapítvány éves jótékonysági aukcióin a művészeti program során készült alkotások (is) kalapács alá kerülnek, a befolyt összeg pedig az otthonok fennmaradását támogatja.
A legfontosabbnak mégis a társadalomformáló hatást tartjuk. Kiállításokon mutatjuk be, hogy az autizmussal élőknek nehézségeik mellett erősségeik is vannak. Hiszen alkotásaik megállják a helyüket akár kortárs képzőművészeti galériában, művészeti vásáron vagy múzeumban. Alkotóink bemutatkoztak többek között a Magyar Nemzeti Galériában és az Art Market Budapesten is.
Az Autistic Art Rajzgyűjtemény több, mint 15 000 db-ot számlál.
A legkiemelkedőbb grafikákat 2014 óta az Autistic Art márka termékein népszerűsítjük.
Célunk, hogy egy napon minden autista társunk, aki önálló életvitelre nem képes, lakóotthonba kerüljön. Az otthonokban kiszámíthatóságra, fejlesztő terápiára, kortársak barátságára és még talán szerelemre is lelnek. Az Alapítvány 11 otthonból 7 otthonban működtet rajzfoglalkozást. Ezekkel a képzőművészeti alkotásokkal akárcsak Te, ők is értéket kívánnak teremteni fogyatékosságuk ellenére.
Október 19. csütörtök 19:00 tárlatvezetés Tarr Hajnalka kortárs képzőművész vezetésével.
Október 19-20. 10-19 óra között, VIP vásárlási lehetőség az Autistic Art termékei közül.
