Multipraktik

A Multipraktik 2021 óta készít színezett és természetes árnyalatú, hazai és egzotikus fa furnérok felhasználásával egyedi rétegelt lemezeket, furnérozott paneleket, bútorokat. Termékeik, ötleteik az elmúlt időben több hazai és nemzetközi kiállításon is szerepelhettek, mint például 2021-ben a Milano Design Week-en, 2023-ban pedig a Stockholm Furniture Fair-en.

A Multipraktik márkát 2021-ben alapította Széll Viktor és Blahó Borbála. A márka elődje az egykori Jugoszláviában kezdett el családi vállalkozásként pingpongütőket készíteni. A jelenleg is 100%-ban családi tulajdonú vállalat a kilencvenes években Kiskőrösre költözve folytatta tevékenységét, és elsősorban német, japán és koreai megrendelőknek készített versenyütőket.

Az évtizedeken keresztül kizárólag pingpongütőket gyártó tevékenység mellett a páros néhány évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni a felhasznált alapanyag más területeken való felhasználásával. A jól bejáratott infrastruktúra és a kivételes fa furnérokhoz való hozzáférés biztosította az alapját az új termékekkel való kísérletezésnek.

Ezt megelőzően az alapítók egyik tagja sem foglalkozott szigorú értelemben vett dizájnnal, eltérő képzettségük és előéletük azonban a márka építése során építőleg hatott egymásra és közös vállalkozásukra.

Viktor a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, 2003 óta a cég ügyvezetője. A Multipraktiknál feladatai közé tartozik a gyártáshoz szükséges összes infrastruktúra szervezése és vezetése. Emellett aktív szerepet vállal az új ötletek, koncepciók felvázolásánál is.

Borbála a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett, 2018 óta foglalkozik bútorok tervezésével és készítésével. Ő felelős a Multipraktikhoz kapcsolódó marketing és PR-feladatokért, illetve adott esetben a márkához tartozó bútorok tervezése és kivitelezése is hozzá tartozik.

 

A tárgyról

BARAZDA strukturált panel (2024)

Legfrissebb fejlesztésű termékük a BARAZDA nevet viseli, mely a szántóföldekbe húzott, egymással párhuzamosan futó mélyedések mintájára utal.

A panelek központi magjára két különböző színű furnér réteg kerül, melyek közül a felsőbe mart vékony nútok (barázdák) nyomán válik láthatóvá az alatta lévő furnér. Így jön létre a többszínű, csíkos felület, mely nem csupán látványban, hanem tapintásban is egyedülálló élményt nyújt.

BARAZDA (Multipraktik)