Kiss Bence Ádám
Kiss Bence Ádám a DBE.FURNITURE alapítója, ügyvezetője és kreatívigazgatója. Bence fémművesként végzett a MOME-n, majd egy évtizedig dolgozott különböző Londoni kreatívügynökségeknél. Több kreatív és innovációs profilú céget alapított Magyarországon és az Egyesült Királyságban, amelyekbe több kockázati tőkebefektetést is levezényelt. Bence fókusza az innováció, a digitális lehetőségek, a tradicionális tárgyalkotás és a piac lehetőségeinek keresztmetszetében összpontosul. Úgy gondolja, hogy az ember által létrehozott termékek, ha jól olvassuk őket, szinte mindent elmondanak arról a szélesebb közegről, amiben létrehozták azokat. Ebből az összefüggésből kiindulva pedig, egy fordított irányban, hogy a megfelelően tervezett termékeinkkel valós pozitív hatást gyakorolhatunk az emberre a kultúránkra és a társadalmunkra egyaránt.
A tárgyakról
A Blue Ocean Mirror, egészalakos tükör, a Blue Moon kollekciónk egyik kiemelt darabja. Megjelenését az óceán és az ultramarinkék árnyalatai ihlették, amit az alumínium hab egyedi textúrájával és a tükör elemeinek különleges formavilágával úgy ötvöztünk, hogy azok ne csak az óceán és a víz, de a korallok organikus világát és mintázatát is megidézzék. A Blue Ocean Mirror a funkcionalitás és az esztétika keveréke, élénk és vibráló mégis nyugalmat sugároz. Megragadja a figyelmet, egyedivé varázsolja a teret, és megvan benne a kreatív erő, hogy pozitív hatást gyakoroljon tulajdonosa mindennapjaira.