Budai Zsolt János

Sokan kérdezik a tervezőt, miért a robotok? Ezt a legkönnyebb és legnehezebb megválaszolni: mert imádja a robotokat, de ez egyfajta világnézet is. Velük próbálja megmutatni, hogy nem vagyunk egyedül a világban. Mások is léteznek/létezhetnek rajtunk kívül, egy alternatív valóságban velünk párhuzamosan.

Egyrészt filmes inspirálódásból indult az alkotó a robotok iránti rajongása. Sci-fi és az animáció és ezek keveréke a kedvence. Szereti az alternatív valósággal foglalkozó sci-fi filmek világát is. Egy
ilyen alternatív világba tudná a robotjait elhelyezni-elképzelni, némi Miyazakis Moebius-os fűszerezéssel.
Másrészt az üvegben rejlő kihívás is inspirálta, ösztönözte a megalkotására. Az foglalkoztatta, meg lehet-e üvegből valósítani ilyen komplex, mozgatható szobrokat.

Érdekelte, hogy lehetséges-e, illetve hogyan tudna üvegből robotokat készíteni, mert általában a robotok alkotó eleme nem az üveg, nem ilyen törékeny anyag. Általában nagyok, erősek és
le akarnak igázni minket, vagy valami hasonló…. Elképzelt egy üveg robot civilizációt, hogy kik ők, mik ők, mit csinálhatnak, de ezt nem tudjuk, csak itt vannak közöttük egy alternatív
világban/valóságban. Látjuk hogy vannak. Itt vannak, de nem tudjuk honnan jöttek és miért. Egy eljövendő világ előfutárai, vagy egy letűnt kor maradványai?

A robot sorozattal talált rá jelenlegi önmagára, ezt szeretné folytani, kiteljesíteni, eljutni vele a világ több galériájába, múzeumába. Az első robot – Én, a robot c. – 2009-ben készült
a kecskeméti Kerámia stúdióban egy MÜT Szimpózium alatt. 2016-ban, egy sikeres NKA alkotói ösztöndíj keretében nyílt alkalma folytatni a megkezdett munkát 5 db robot
elkészítésével. Ezekből egyet a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vásárolta meg a gyűjteményébe, egy pedig magángyűjteménybe került, ahogy az Én, a robot c. is. Jelenleg is dolgozik egy 90 cm magas roboton szintén NKA alkotói ösztöndíjjal. A jövőbeli cél az életnagyság elérése.